
Kihirdettük az Év Fiatal Szállodását
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) által kiírt Év Fiatal Szállodása 2022 pályázatra 35 év alatti tehetséges szállodai részlegvezetők, igazgatók nevezhettek. A pályázat célja, hogy példaképeket állítson a fiatal kollégák, pályakezdők, és a most még csak iskolapadban ülő hallgatók elé. A ranglétra a szállodaiparban, megfelelő alázattal, szorgalommal és a szakma iránti szeretettel, gyorsan végigjárható.

Mutatjuk az első négy helyezettet
Az Év Fiatal Szállodása 2022 pályázatra jelentkezők mezőnye idén is nagyon erősnek bizonyult, a háromtagú szakmai zsűrinek örömteli, de nagyon nehéz feladat volt dönteni, ezért a korábban kommunikált három legjobb pályázat helyett, ezúttal négy pályázatot választottak ki. A zsűri döntése alapján, az Év Fiatal Szállodása 2022 pályázat legjobb négy pályázatát benyújtotta: Demény Gábor, a Mercure

Lezárult a Közönségszavazás
Az Év Fiatal Szállodása 2022 pályázat Közönségszavazására összesen több mint 5.600 érvényes szavazat érkezett be. Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy szavazataitokkal támogattátok a fiatal szakembereket. Bízunk benne, hogy rengeteg pályakezdőhöz, vagy pályaválasztás előtt álló fiatalhoz eljutott a pályázat hírneve és megtekintette a videókat, valamint a motiváló üzenetek célba értek. A legtöbb szavazat Hubai Viktóriára, a Nimród

Szavazz a kollégádra!
Az Év Fiatal Szállodása 2022 pályázatra 16 színvonalas pályázat érkezett be. A pályázat nyertesét a szakmai zsűri választja ki, azonban a Közönségszavazás nyertesét az online szavazatok alapján hirdetjük ki. A szavazatokat a www.fiatalszallodas.hu/szavazas oldalon lehet leadni, 2023. február 19. 23:59 óráig. Fontos figyelembe venni, hogy: a szavazás érvényessége érdekében kötelező a név és e-mail cím

Légy Te az Év Fiatal Szállodása!
A tavalyi sikerek után, az MSZÉSZ idén ismét meghirdeti az Év Fiatal Szállodása pályázatot a tehetséges 35 év alatti szakemberek részére. Azokat a részlegvezetőket, igazgatókat keresik, akik 2022-ben is elhivatottan dolgoztak a hazai szállodaiparért. Jelentkezz a pályázatra, ha MSZÉSZ tagszállodában vezetői, részlegvezetői vagy igazgatói munkakört látsz el, 2022-ben legfeljebb 35 éves voltál és legalább két

“Csodás, impulzív, pörgős szakma a miénk”
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is kiosztotta az Év Fiatal Szállodása díját, ezúttal Gazdik Csilla, a Barceló Hotel értékesítési és marketingvezetője kapta az elismerést. Mit tartasz a legnagyobb sikerednek a szakmai utad során? A szállodai értékesítésben gyorsan jönnek a kisebb-nagyobb sikerek, minden egyes visszaigazolt üzlet sikerélményként könyvelhető el. Nehéz különbséget tenni, de ha