admin

Kihirdettük az Év Fiatal Szállodását

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) által kiírt Év Fiatal Szállodása 2022 pályázatra 35 év alatti tehetséges szállodai részlegvezetők, igazgatók nevezhettek. A pályázat célja, hogy példaképeket állítson a fiatal kollégák, pályakezdők, és a most még csak iskolapadban ülő hallgatók elé. A ranglétra a szállodaiparban, megfelelő alázattal, szorgalommal és a szakma iránti szeretettel, gyorsan végigjárható. …

Kihirdettük az Év Fiatal Szállodását Read More »

Mutatjuk az első négy helyezettet

Az Év Fiatal Szállodása 2022 pályázatra jelentkezők mezőnye idén is nagyon erősnek bizonyult, a háromtagú szakmai zsűrinek örömteli, de nagyon nehéz feladat volt dönteni, ezért a korábban kommunikált három legjobb pályázat helyett, ezúttal négy pályázatot választottak ki. A zsűri döntése alapján, az Év Fiatal Szállodása 2022 pályázat legjobb négy pályázatát benyújtotta: Demény Gábor, a Mercure …

Mutatjuk az első négy helyezettet Read More »

Lezárult a Közönségszavazás

Az Év Fiatal Szállodása 2022 pályázat Közönségszavazására összesen több mint 5.600 érvényes szavazat érkezett be. Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy szavazataitokkal támogattátok a fiatal szakembereket. Bízunk benne, hogy rengeteg pályakezdőhöz, vagy pályaválasztás előtt álló fiatalhoz eljutott a pályázat hírneve és megtekintette a videókat, valamint a motiváló üzenetek célba értek. A legtöbb szavazat Hubai Viktóriára, a Nimród …

Lezárult a Közönségszavazás Read More »

Szavazz a kollégádra!

Az Év Fiatal Szállodása 2022 pályázatra 16 színvonalas pályázat érkezett be. A pályázat nyertesét a szakmai zsűri választja ki, azonban a Közönségszavazás nyertesét az online szavazatok alapján hirdetjük ki. A szavazatokat a www.fiatalszallodas.hu/szavazas oldalon lehet leadni, 2023. február 19. 23:59 óráig. Fontos figyelembe venni, hogy: a szavazás érvényessége érdekében kötelező a név és e-mail cím …

Szavazz a kollégádra! Read More »

Légy Te az Év Fiatal Szállodása!

A tavalyi sikerek után, az MSZÉSZ idén ismét meghirdeti az Év Fiatal Szállodása pályázatot a tehetséges 35 év alatti szakemberek részére. Azokat a részlegvezetőket, igazgatókat keresik, akik 2022-ben is elhivatottan dolgoztak a hazai szállodaiparért. Jelentkezz a pályázatra, ha MSZÉSZ tagszállodában vezetői, részlegvezetői vagy igazgatói munkakört látsz el, 2022-ben legfeljebb 35 éves voltál és legalább két …

Légy Te az Év Fiatal Szállodása! Read More »

“Csodás, impulzív, pörgős szakma a miénk”

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is kiosztotta az Év Fiatal Szállodása díját, ezúttal Gazdik Csilla, a Barceló Hotel értékesítési és marketingvezetője kapta az elismerést. Mit tartasz a legnagyobb sikerednek a szakmai utad során? A szállodai értékesítésben gyorsan jönnek a kisebb-nagyobb sikerek, minden egyes visszaigazolt üzlet sikerélményként könyvelhető el. Nehéz különbséget tenni, de ha …

“Csodás, impulzív, pörgős szakma a miénk” Read More »

Kiderült ki az Év Fiatal Szállodása 2021 nyertese!

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége 2022-ben megújult külsővel és tartalommal írta ki az Év Fiatal Szállodása pályázatot, amelynek eredményhirdetésére Kecskeméten, az MSZÉSZ tavaszi közgyűlésén került sor. A háromtagú szakmai zsűri, a beérkezett 26 pályamű közül első körben kiválasztotta a legjobb négy pályázatot: Gazdik Csilla (Barceló Budapest), Maul Kitti (Kreinbacher Birtok/Accent Hotels), Siskov Barbara (Mellow …

Kiderült ki az Év Fiatal Szállodása 2021 nyertese! Read More »

Szavazott a Közönség – ők lettek a Közönségdíjasok!

Az Év Fiatal Szállodása pályázat keretén belül a pályázóknak lehetőségük volt megmérettetni magukat a nagyközönség előtt, egy online szavazás formájában, amelynek eredményeként átadásra került a Közönségdíj. A www.fiatalszallodas.hu weboldalon 2022. április 25-től május 7-én éjfélig volt lehetőség szavazni a pályázókra a feltöltött bemutatkozó videók alapján. A több ezer szavazat alapján a Év Fiatal Szállodása 2021 …

Szavazott a Közönség – ők lettek a Közönségdíjasok! Read More »

Év Fiatal Szállodása pályázati feltételek módosulása

Annak érdekében, hogy minél nagyobb számú versenyző közül kerüljön kiválasztásra az Év Fiatal Szállodása díj nyertese, az MSZÉSZ 30 éves korról 35 évre emelte a pályázati korhatárt, a jelentkezési határidőt pedig április 15-ig meghosszabbította. A pályázat célja, hogy a fiatal, elkötelezett, lelkes szállodásokat megismerje a szakma és példaképei lehessenek az utánpótlásnak is. Az 1000 eurós …

Év Fiatal Szállodása pályázati feltételek módosulása Read More »

Újraindítjuk az Év Fiatal Szállodása pályázatot

Újraindítjuk az Év Fiatal Szállodása pályázatot 2022-ben megújult külsővel és tartalommal újból meghirdetjük az Év Fiatal Szállodása pályázatot a tehetséges 30 év alatti szakemberek részére.   Keressük azokat a részlegvezetőket, igazgatókat, akik 2021-ben (is) elhivatottan dolgoztak a hazai szállodaiparért. Az Év Fiatal Szállodása 2021 pályázat nyertese az 1000 eurós pénzdíj mellett, az ország vezető szakembereivel …

Újraindítjuk az Év Fiatal Szállodása pályázatot Read More »